Közelgő események
Könyvbemutató - Marietta D.C. van der Tol: "Imagining Sacred Lands"
WISE projekt - Translate-A-Thon záróeseménye
Legfrissebb híreink
Megjelent az Állam- és Jogtudomány 2016/3. és 2016/4. száma
A Pro Dissertatione Iuridica Excellentissima Díj idei nyertesei
Amerikai magyar érdekérvényesítés: A Hungarian Human Rights Foundation 40 éves története
Konferencia az MTA TK Kisebbségkutató Intézet szervezésében, 2016. december 6-án, 10 órától
Elérhetővé vált az MTA TK Kisebbségkutató Intézet és az Országgyűlési Könyvtár együttműködésében készült három adatbázis
Ukrajna – negyed évszázad után. Nemzetközi tudományos konferencia 2016. december 2-án.
Huszonöt évvel ezelőtt, 1991. december 1-jén volt a népszavazás Ukrajna néhány hónappal korábban, augusztus 24-én kibocsájtott Függetlenségi Nyilatkozatáról. A népszavazás után indult meg az ország nemzetközi elismerése, amely 2014 óta immár az Európai Unió társult tagja. 1996-ban, éppen húsz éve elfogadott Alkotmánya az országot unitárius államként határozza meg. Az eltelt időszak a sikerek mellett nem kevés nehézséggel járt az ország számára. A történelmi örökség, a kulturális, etnikai és regionális sokszínűség, a gazdasági és politikai egyediség, geopolitikai adottság és mindezen peremfeltételek kihívásai a modern demokrácia feltételei közepette reformok, válságok és nyugalmi időszakok hektikus váltakozását hozták magukkal. Ez az ország Magyarország közvetlen szomszédja, Ukrajna területén számottevő magyar, Magyarország területén pedig számottevő ukrán közösséggel. Ebben a negyed században lehet-e mit kezdeni olyan kérdésekkel, mint jólét, életképesség, migráció, menekültek, regionális biztonság? Milyen ma Ukrajna szomszédjának lenni? Milyen ma Ukrajnának és Ukrajnáról Európában és a világban gondolkodni?
Big Data a társadalomtudósok szemével
Hol van Magyarország az európai társadalmak térképén?
A sajtóban megjelent cikkek a European Social Survey (ESS) legfrissebb kutatási eredményeiről szóló konferencia kapcsán
Paksi, V. – Nagy, B. – Király, G. (2016) The timing of motherhood while earning a PhD in engineering
International Journal of Doctoral Studies, 11, 285–304. Elérhető itt>>
Hol van Magyarország az európai társadalmak térképén? - A konferencián elhangzott előadások anyagai
Legújabb eredményeink
Mentális egészségügyi kockázatok a humán területen dolgozók körében Európai összehasonlításban
Megjelent Győri Ágnes, Perpék Éva és Ádám Szilvia tanulmánya a Frontiers in Public Health-ben (Q1, IF: 3), melynek címe: Mental health risk in human services work across Europe: the predictive role of employment in various sectors
2025. január 30.
WISE projekt és OTKA kutatás: kollektíva női energiaszolidaritásért és energiaválság Magyarországon
2024. november 4.
Közlekedési szegénység Magyarországon
Szakértői workshop, 2024. október 9.
Long-term impact of unhealthy food tax on consumption and the drivers behind
Berezvai, Z., Vitrai, J., Tóth, G., Brys, Z., Bakacs, M., & Joó, T. (2024). Long-term impact of unhealthy food tax on consumption and the drivers behind: a longitudinal study in Hungary. Health Policy, 105098.
A társadalmi egyenlőtlenségek jelentősége a kapcsolati kontaktusok mintázata, az oltás felvétele és a járvány dinamikája szempontjából
Manna, A., Koltai, J. & Karsai, M. Importance of social inequalities to contact patterns, vaccine uptake, and epidemic dynamics. Nature Communications 15, 4137 (2024). https://doi.org/10.1038/s41467-024-48332-y
A digitális státusz szerepe a szülő-gyerek kapcsolatokban, Európai összehasonlításban
Albert Fruzsina egyik társzerzője a Families, Relationships and Societies folyóiratban most megjelent cikknek.
Attitudes toward immigration in Europe. Szalma Ivett új tanulmánya
Megjelent Szalma Ivett és Marieke Heers kutatása az International Journal of Sociology-ban (Q1), amelynek címe: Attitudes Toward Immigration in Europe. Understanding the Links Between Pronatalism and Voluntary Childlessness.
Anti-pluralizmus, munkaerőpiac és világjárvány. A Covid-19 járvány politikai célokra való felhasználása és társadalmi következményei Magyarországon
Gárdos, J., Hungler, S., & Illéssy, M. (2024). Anti-pluralism, Labour Market Policy and the Pandemic: Political Uses and Social Consequences of COVID-19 in Hungary. Social & Legal Studies, 0(0). https://doi.org/10.1177/09646639241233939. Online first. Q1.