Legfrissebb híreink

Harmathy Attila, intézetünk egykori munkatársa kapta az Akadémiai Aranyérmet

Jogtudományi Intézet

Harmathy Attila, az MTA Jogtudományi Intézetének volt munkatársa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa kapta az Akadémiai Aranyérmet 2019-ben. Ez alkalomból egy rövid visszatekintés erejéig tisztelettel adózunk Professzor Úr eddigi pályafutásának, számba véve azokat a főbb állomásokat, amelyek egy kiemelkedő oktatói és kutatói életműből a magyar jogtudomány történetében a legmélyebb nyomokat hagyták.
Szívből gratulálunk az akadémiai elismeréshez!

A jogi szövegek ontológiája és hálózatai: logikai és szövegbányászati elemzések

Politikatudományi Intézet

A nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is egyre gyakrabban alkalmazzák a társadalomtudományok terén a szövegbányászati módszereket. Ezek segítségével korábban nem vizsgált jelenségek is megérthetővé válhatnak a kutatók számára. A módszer lényege, hogy a szövegelemző munkákat különböző adatelemző algoritmusok segítik, melyek strukturálatlan szöveges állományokat dolgoznak fel. E kutatási irány hazai tapasztalatait összegezte 2019. április 18-án a MTA TK Politikatudományi (PTI) és Jogtudományi Intézete (JTI), valamint a BME SZKT közös szervezésében megrendezett workshop is, mely a szövegbányászati elemzések jogi területeken betöltött szerepét és jelentőségét boncolgatta. Egy olyan megújuló, intézetek közötti diskurzus létrehozásának reményében ültek össze a kutatók, amelyet a későbbiekben más szereplőkkel kiegészülve is folytatni lehet majd.

Legújabb eredményeink