2025. július 8.
A Telex cikke P.Tóth Tamás és Takács Judit tanulmányáról
Magyarországon, és a világ sok más területén is a társadalmi, jogi és kulturális felfogás a bináris nemfelfogás körül forog: az ember vagy nő, vagy férfi. Ezt mostanában a magyar kormány is nagy erőkkel próbálja beleverni a lakosság fejébe. A valóság ezzel szemben azonban az, hogy a Földön élő 8 milliárd ember legalább 0,5, de lehet, hogy akár 1,7 százaléka nem sorolható be biológiailag ezekbe a kategóriákba: az interszex populáció megközelítőleg 40-130 millió embert tesz ki. Itthon a legkisebb becsült aránnyal számolva is is 48 ezer interszex ember lehet, és évente megközelítőleg 400 interszex gyerek születik itthon. Ha az 1,7 százalékos becsléssel számolunk, az 160 ezer interszex embert jelent, és évente 1400 interszex gyerek születését.
Most, hogy nemrég megszavazták az Alaptörvény 15. módosítását, vagyis bekerült az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, megint központi téma lett a közéletben a biológiai nemekből. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya például cáfolta a férfi-női felosztást, és állásfoglalást adott ki arról, hogy az „emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek egyértelműen nem felelnek meg a férfi vagy nő hagyományos meghatározásának”.
A LAM (Lege Artis Medicinæ) orvosi folyóirat most összevont lapszámmal jelentkezett a témában, amiben genetikai, pszichiátriai, pszichológiai és szociológiai vonatkozásokban mutatják be az interszexualitást. A konklúzió egyértelmű: ahogyan P. Tóth Tamás és Takács Judit is írják cikkükben, biológiai szempontból közel sem két nem létezik csak, a biológiai nem egy spektrum, az interszex pedig az emberi fajon belül természetesen előforduló nemi jellemzők variációinak gyűjtőfogalma.