Fedinec Csilla írása (tudományos főmunkatárs, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet) 2019. március 28.   Március 31-én vasárnap ismét átállítjuk az órákat. Van egy hely Európa térképén, ahol ez természetesen így van, de immár több évtized távlatából szintén természetesen, még sincs így.

Az emberiség egyik jeles találmánya az óra, amellyel igen hosszú ideje él együtt. Ehhez képest ez az eszköz meglehetősen későn, csak a 18. századra, de különösen a 19. századra a határokon átívelő közlekedés, a vasúthálózat, az ipari termelés elterjedésével vált az élet nélkülözhetetlen szervezőjévé. S ahogy ez bekövetkezett, az ember rögtön el is kezdhetett azon agyalni, hogyan borítsa fel ezt a rendet. A villámhárítót is feltaláló Benjamin Franklin javaslatát a világítás költségének csökkentésére, azaz a nyári időszámítást az első világháború alatt vezették be először Németországban, amit eltérő gyakorlatokkal több ország átvett. Mára kialakult az a gyakorlat, hogy a nyári időszámítást figyelembe vevő országok ugyanazon a napon állítják át, illetve vissza az órákat, csökkentve ezzel például a határon átjárással összefüggő problémákat.

Sajátos esete az időhasználatnak Európa egyik köztes tere, a ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja, amelyet a 20. század folyamán több ország is magáénak tudott hosszabb-rövidebb ideig.  A helybeli lakosság egyetlen dologban nagyon a sarkára állt, mégpedig abban, hogy már a szovjet időkben kialakított egy helyi, a hivatalostól eltérő órahasználatot, amely nem etnikai, hanem regionális sajátosság, és a történelem által konstruált mesterséges határok között mind a mai napig érvényes közösségi rendező elvvé, „őslakos” elvvé vált.  

Ezzel együtt élni a helybelieknek könnyű – a messziről érkezettnek azonban maga a káosz. Hogy csak egyetlen példát említsünk: milyen problémát okozott a Szovjetunió felbomlása az óramutatók dolgában. 1991-ben, a szétesés évében a szovjet minisztertanács úgy határozott, hogy tavasszal nem állítják előre az órákat. A továbbiakban minden posztszovjet állam saját rendet vezetett be.  Ukrajna már a szétesés előtt renitens volt, az ukrán parlament 1990 nyarán úgy döntött, hogy területén a kijevi időt teszi hivatalossá. 1990 őszén és 1991 tavaszán ráadásul nem igazodtak a nyári időszámításhoz, Zaporizzsja kivételével, amely az orosz föderációhoz hasonlóan átállt a nyári időszámításra.

Ez egy ilyen év volt. Igen ám, csakhogy ezzel elszabadult a pokol. Mert például az Aeroflot repülőgépek indítása továbbra is moszkvai idő szerint történt. A vasút az Ukrajna határain túlra közlekedő járatokat indította Moszkva szerint, a köztársaság belsejében közlekedő vonatok menetrendjét átírták kijevi időre, s ugyanez történt a buszok esetén is. Kárpátalján azonban, különösen falusi környezetben, a buszok a buszsofőr órája szerint jártak, amely ad hoc módon mutatta a moszkvai, a kijevi vagy „local color” helyi időt. Aki a budapesti rádióhoz igazodott, mindenhová korábban érkezett egy órával, ha a kijevi időt vette alapul, este lekéste a filmet a tévében. A harangozó busszal járt a faluba, és akkor volt dél, amikor a buszidő szerint odaért, nem nagyon számított, hogy a rádióban egyébként mikor harangoznak.

A téma kutatásában szorosan együttműködik az MTA TK Kisebbségkutató Intézete és a beregszászi Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont. Eddig több publikáció született, lásd többek között:

http://kommentar.info.hu/attachment/0001/697_kommentar-1702-07-fedinec-csernicsko.pdf

Fedinec, Csilla – Csernicskó, István: Hány az óra, Vekker úr?: Időzónák és politika Kárpátalján. In: Kontra, Miklós (szerk.): "Tudjuk a nyelvtant, mégsem tudunk semmit": olvasmányok nyelv, társadalom és kultúra összefüggéséről. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem, L'Harmattan Kiadó, (2018) pp. 12-39.

Fedinec, Csilla: A kárpátaljai idő. BBC HISTORY: A VILÁGTÖRTÉNELMI MAGAZIN VII: 4 pp. 42-44. (2017)

Fedinec, Csilla: Hány óra van Kárpátalján? NÉPRAJZI LÁTÓHATÁR: A GYÖRFFY ISTVÁN NÉPRAJZI EGYESŰLET FOLYÓIRATA XXVI : 1-4 pp. 224-235. (2017)