Albert Fruzsina és Hajdu Gábor, a TK Szociológiai Intézet kutatói a szegénység és a kapcsolathálózatok jellemzői, illetve a rendelkezésre álló kapcsolati tőke mértéke közötti összefüggéseket vizsgálták a magyar felnőtt lakosság körében. A 2015. évi országos reprezentatív adatfelvétel eredményei azt mutatják, hogy a szegénység által érintett emberek a kapcsolathálózati jellegzetességeik szempontjából is hátrányosabb helyzetben vannak másoknál. Ugyanakkor a különféle szegénységmutatók eltérő mértékben függnek össze a kapcsolathálózatok jellemzőivel.
A társadalmi egyenlőtlenséggel, szegénységgel foglalkozó kutatások évtizedek óta kiemelik, hogy a gazdasági természetű erőforrások hiányának társadalmi következményei vannak. A szegénység fogalma helyett a manapság inkább használatos társadalmi kirekesztődés fogalma ezt explicit módon magában is foglalja: a társas kapcsolatok a társadalmi integráció alapvető jellemzői. Ennek ellenére a szegénységet mérő indikátorok többsége főként az anyagi dimenzióval foglalkozik. A szegény embereknek különösen fontos lehet a kapcsolataikon keresztül elérhető társas támogatás, mert az csökkentheti a rossz anyagi helyzet negatív következményeit – például segítséget nyújthat állásszerzésben, hozzájárul a jobb stresszkezelési képességhez, emellett számos egyéb erőforráshoz is jobb hozzáférést biztosít, így akár a hiányzó gazdasági tőkét is pótolhatja, illetve pótolhatná valamilyen mértékben. Ezért fontos kérdés, hogy mennyire függ össze a szegénység a kapcsolati tőke különböző dimenzióival: az alacsony életszínvonal veszélyezteti-e az emberi kapcsolatokat, vagy épp ellenkezőleg, a szegénységgel párhuzamosan sokkal fontosabbá válnak-e a kapcsolatok?
Albert Fruzsina és Hajdu Gábor a Magyarország felnőtt lakosságát reprezentáló, 2015. évi adatokon vizsgálták, hogy az EUROSTAT 3 fő szegénységi indikátora, illetve az anyagi problémák mértékének szubjektív indikátora hogyan függ össze csaknem húsz különféle kapcsolathálózati mutatóval.
Adataik egyértelműen az mutatják, hogy a szegények kevésbé integráltak a társaskapcsolat-hálózatokba, mint a jobb módúak. A szegénységi indikátorok által beazonosított embercsoport esetében jelentősen megnő a szubjektív kirekesztettség érzése. A súlyos anyagi deprivációban érintett embereknek jelentősen kevesebb bizalmasa és barátja van, szomszédsági viszonyaikat is negatívabban ítélik meg, szomszédaiktól kevesebb segítségre számíthatnak – ebben a lakóhelyi szegregációnak is jelentős szerepe lehet. A szegényeknek, bármelyik indikátorral azonosítjuk is be őket, kevésbé sokszínű a kapcsolathálózata, és kevesebb magasan iskolázott embert ismernek, kevésbé tartanak baráti összejövetelt a lakóhelyükön. A szegények a családi kapcsolataikkal is kevésbé elégedettek, ami más vizsgálatokkal összhangban arra utalhat, hogy a szegénység számos személyközi konfliktus forrása lehet. Ezek az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a szegénység csökkentését, megszüntetését célzó stratégiáknak a kapcsolati dimenzióval, a kapcsolathálózatok megerősítésének a lehetőségeivel is foglalkozniuk kell.
A szegénység és társadalmi kirekesztettség indikátorai közül a súlyos anyagi depriváció van a legerősebb összefüggésben a kapcsolati változókkal, míg az egyik leggyakrabban használt szegénységi indikátor, a jövedelmi szegénység és a társas kapcsolatok viszonylag gyengén függnek össze.
A témával kapcsolatos publikáció:
Albert, F. and Hajdu, G. (2020) Association between poverty indicators and social relations, Journal of Poverty and Social Justice, vol xx, no xx, 1–23, DOI:10.1332/175982720X15966472176159