2019. február 25.
Patakfalvi-Czirják Ágnes írása a kutatásáról
A napos-holdas, kék-arany színű székely zászlót, amelyet Magyarországon is mindenki ismer – ha máshonnan nem, akkor a budapesti Országház vagy számos polgármesteri hivatal homlokzatáról –, 2004-ben tervezte egy idős székelyföldi polihisztor. A zászló megtervezése arra az erősödő igényre jelentett választ, hogy egyetlen szimbólum fogja össze a székely identitáspolitikai küzdelmeket és az autonómiamozgalmat. Az első időszakban ez a zászló csak a politikai törekvéseket képviselő Székely Nemzeti Tanács nevű szervezet jelképe volt, 2010 – a könnyített honosítási törvény elfogadása – után azonban nemcsak a székelyföldi városokban, falvakban terjedt el, hanem a nemzeti szolidaritás jeleként Magyarországon és Szlovákia egyes vidékein is. Felkerült több székelyföldi és magyarországi hivatalos épületre, de például Kőrösi Csoma Sándor sírjára és Mikes Kelemen rodostói emlékműve mellé is, egyik szimbóluma lett a Kancsendzönga tragikus kimenetelű meghódításának, illetve a Budapest–Bamako-rali székelyföldi résztvevőin keresztül Maliba is eljutott.
A kutatásom nagy kihívása, hogy a kék-arany székely zászló egyszerre testesít meg politikai mozgalmat (a székelyföldi területi autonómiát és a „nemzetegyesítést” az egyszerűsített honosítás révén), identitáspolitikai törekvéseket (a székelység elismerését mint őshonos kisebbséget és a nemzeti szolidaritásra épülő magyar közösséget), vidékfejlesztési stratégiákat (székelyföldi termékek védjegyét), és tükröz politikai szervezetek közötti versenyt is (az erdélyi magyar pártok és szervezetek kontextusában). E sokféle törekvés, érdek és szövevényes jelentésháló vizsgálata, amelyeket ez a szimbolikus tárgy az elmúlt másfél évtized során magában egyesít, különleges módszertani apparátust igényel. A kutatás folyamán ezért a székely zászló rövid társadalomtörténetét különböző fázisokra bontva elemzem.
A zászló történetének rekonstrukcióját antropológiai módszerek segítségével végzem, ezért csak érintőlegesen foglalkozom a székely jelképek gyökereivel és jelentéseivel, a székelység eredetének különböző, egymással versengő történeti iskoláival, a székelységről, „góbéságról” kialakult sztereotípiákkal vagy a romániai magyar kisebbség történetével. Ebből a szempontból ez a kutatás nem történeti kérdések tisztázására tesz kísérletet, hanem inkább mindezeknek a témáknak az identitáspolitikai felhasználását tekinti át.
A kutatás hat nagyobb részből áll, minden egyes rész a zászló történetének egy-egy fázisát elemzi egy adott kontextusban. Az első szakasz a székely zászló megtervezése, kitalálása kapcsán veszi számba azokat a szempontokat, amelyek a zászló végső megjelenési formáját befolyásolták. A második fázisban a szimbólum a román hatalmi tiltás hatására kibontakozó hétköznapi ellenállással és a székely identitás védelmezésével fonódott össze. Az ellenállás a politikai térben beindított egy hitelességi versenyt is a különböző magyar pártok és szervezetek között. A politikai mozgósítás tétje ugyanakkor az volt, hogy minél több székelyföldi lakost állítson a területi autonómia ügye mellé. A harmadik fázis a zászló kommodifikációját, vagyis áruvá válását foglalja magában. Itt először a regionális vidékfejlesztési törekvéseket vizsgálom, például a székely védjegyek, székely termékek létrehozását, majd a zászló megjelenésével ezek átalakulását. Ezt követően a politikai mozgósítás hatását járom körül a hétköznapi emberek szemszögéből: a zászlók magánházakra, tömbházakra való kitűzése, a szimbólum megjelenése különféle családi eseményeken átvezet a politikai mezőből a privát szférába. Az ötödik rész a politikai művészet keretében vizsgálja a tárgyat, lényegében azt, ahogyan műtárggyá válik. Az utolsó szakasz ugyancsak sok szálon kapcsolódik a politikához, de itt a zászló mint szubkulturális tárgy tűnik fel. A székelyföldi radikális jobboldali szervezetek szimbólumhasználata abban tér el leginkább a székelyföldi autonómiamozgalomtól, hogy azok a régió elismerése helyett egyfajta nemzeti/történeti restitúcióért, vagyis a 19. századra kialakult etnikai-osztálybeli hierarchiák visszaállításáért küzdenek.
A székely zászló rekonstruált „élettörténete” tehát nemcsak a hagyományos szimbólumok és a zászló politikai hitelességét érinti. Ennél jóval tágabban beszél arról a törekvésről, hogy Székelyföldet egységes egészként értelmezzük, egy prosperáló régióként, miközben mindennek a nehézségei, küzdelmei, az ehhez kapcsolódó alkuk és kudarcok meghatározzák a helyi politikai elitet és értelmiségi réteget, illetve a különböző mikro-világokat. Kutatásom során ezt a komplex viszonyrendszert próbálom meg érzékeltetni a múlt felhasználásának gyakorlatain és a jövőépítés elképzelt stratégiáin keresztül.